Ünneplés a Kínai Népköztársaság megalakulásának 60. évfordulóján PDF 打印 E-mail
作者:xiaoyang   
2009-10-01 09:38

Kínai Népköztársaság megalakulásának 60. évfordulóján

Ma van a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója. Most bemutatjuk az ebből az alkalomból Pekingben a Tian An Men téren rendezett ünnepséget.

A 60 évvel ezelőtti mai napon Mao Ce-tung elnökünk itt a Tian An Men Díszkapu díszemelményén a világ előtt kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot.

Azóta már 60 esztendő múlt el. Ennek során az egykori szegény, elmaradott Kína már a harmadik legnagyobb gazdasági ország lett a világon.

A 60 év alatt a Kínai Kommunista Párt vezetésével hazánk egy virágzó, demokratikus, kulturális, harmonikus szocialista országgá vált.

Ma minden országrészünk különböző társadalmi rétegeinek képviselői, a tengerentúli kínaiak, külföldi barátaink képviselői, összesen közel 200 ezren itt ünneplik meg az új Kína születésének 60. jubileumát.

Az ünnepség helyszíne a Tian An Mentér, amely a világ legnagyobb városi tere. Északi részében a monumentális Tian An Men díszkapu emelkedik, amely az egykori császári palota fő díszkapuja volt. Bár több száz éves, mégis színpompás és impozáns marad.

Az ünnepség elnöki díszemelvénye a díszkapu emeletén foglalja helyét. Itt a kínai vezetők megszemlélik a kínai hadsereg a téren felssorakozott egységeit és hadtechnikai eszközeit, valamint a felvonulókat.

A téren középütt a Hősök Emlékmüme magasodik. Az emlékmüven az „örök dicsőség a népi hősöknek" felirata olvasható. Ez Mao Ce-tung elnökünk kézírása.

Az emlékmü elött Sun Jat Szennek, a kínai demokratikus forradalom úttötőjének, a Kuomintang Párt alapitójának hatalmas képe látható. A 20. század elején a demokratikus forradalom élén megdöntötte Kína utolsó feudális dinasztiáját.

A Tian An Men tér két oldalán 56 piros színü nemzetiségi egység-oszlop áll, amely 56 nemeztiségünket szimbolizálja. Minden oszlop súlya 26 tonna.

60 piros színü lampionóriás függ a tér fölött, ami az új Kína megalakulásának 60 évét jelképezi. A tér A tér déli részében két kivetitőoriás látható, amelyen bemutatják Kína nevezetességeit, látványosságait és a jelszavakat. A tér keleti és nyugati részében szintén egy-egy projektoróriás áll, amelyen élőben közvetitik az ünnepséget.

A tér közepén 80 ezer gyerek és ifju különböző színü virágkoszorúkkal 41 képóriást alakítanak . Az 1500 főből álló katonai zenekar, a 2500 főből álló népi zenekar és kórus produkciói színezik az ünnepség programjait.

评论次数 (0)Add Comment

撰写评论
减小撰写框 | 增大撰写框

busy
 

登录

投票

你认为匈牙利已经度过金融危机了吗
 

邮件订阅电子会刊